Eurasia Press & News
Végtelenül szomorú hallgatni ezt a beszédet. Kövér László ugyanis éppen harminc évvel a titkosszolgálatokkal kapcsolatos egyezség megszületése után rúgta fel a rendszerváltó konszenzust. Amelynek kialakításában neki is része volt. Szerencsére vannak azért jelek, hogy amit látunk, legfeljebb diktatúraparódia, s a szolgálatok főszabály szerint korrekten teszik a dolgukat. Reméljük, jól látjuk. Vélemény.
Kövér Lászlónak majdnem sikerült a lehetetlen. Kétszer lépni ugyanabba a folyóba – az ókor óta tudjuk, hogy erre halandónak nincs esélye, az Országgyűlés elnöki posztján régóta állomásozó politikus azonban 18 év elteltével kis híján megismételte 2002-es bravúrját: ismét kiszivárgott egy beszéde, amely ugyanolyan viták kereszttüzében áll. A számos hasonlóság ellenére a körülmények és a következmények azért mások most. A helyzet durvább, utóbbiak meg nem látszanak.
Kezdjük a hasonlóságoknál.
2002 márciusában egy vidéki kampányfórumon mondott „köteles beszédet” a fideszes erős ember, amelynek kiszivárgása után az akkor még erejük teljében lévő szocialisták nyakukban kötéllel tüntettek, a ma már kormányzati zsoldban nemzetet védő Szili Katalin pedig azonnali lemondásra szólította fel Kövért. Nem spontán: azután, hogy Gyurcsány Ferenccel megtervezték a szörnyülködőkampányt, amely azt sugallta, mintha a Fidesz fel akarná akasztatni az ellenzékieket. Pedig Kövér ilyet valóban nem mondott – hát gyorsan belekapaszkodhattak hívei, hogy szegénynek kiforgatták a szavait, s hogy amit mondott, valójában nem is olyan durva. (Ha „olyan” durva nem is, majd’ húsz év távlatából ismerjük azért el: bizony nagyon durva volt. Nem akasztatni akart, persze. Azt viszont kimondta, hogy „nélkülük többre mennénk”, s a másik oldal azzal tenné a legnagyobb szolgálatot a hazának, ha az odatartozók egyszerűen felkötnék magukat.)
Kövér azóta is menetrendszerűen csíráztatja a „nem fideszes egyenlő hazaáruló” gondolatmagvacskát, egész kis dzsungelt növesztett belőle az elmúlt két évtizedben, szóval sok újdonság elvileg nincs abban a beszédében, amelyet tavaly februárban tartott – s amelyre múlt héten irányította rá a közvélemény figyelmét a Direkt36. „Kövér László arról beszélt titkosszolgálati vezetőknek, hogy az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt” – így hangzott a cikk címe. Az ellenzéki összefogás azon nyomban lemondásra szólította fel Kövért. Csakhogy ő nem azt mondta, amit a szájába adtak. Tényleg nem. Nem azt, hogy az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt. Így aztán a propagandagépezet már szajkózhatta is, hogy szegénynek kiforgatták a szavait, s hogy amit mondott, nem is olyan durva, a ballibsi sajtó csavarta ki, stb.
Pedig a Direkt36 címe pontos. Nem azt írták ugyanis, hogy azt mondta. Hanem azt, hogy arról beszélt. És Kövér valóban arról beszélt.
Nem mondta ki konkrétan, hogy „az ellenzék a nemzetbiztonsági kockázat”, persze, hogy nem. Így, hogy Kövér a nemzet megosztottságát nevezte meg nemzetbiztonsági kockázatként, hogy elhelyezett néhány mondatot a jogszabályok betartásának fontosságáról, a titkosszolgák még éppen tehettek úgy, mintha mi sem történt volna.
Pedig történt.
A szöveg egésze nem hagy kétséget afelől, hogy Kövér bizony az ellenzéket tekinti nemzetbiztonsági kockázatnak. Szerinte „a magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz, és ilyenért dolgozik”, míg „a politika másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik”. Őket Kun Béláig vezette vissza és közölte, hogy az EU- és NATO-tagságban is „az elődeik által több mint száz éve megkezdett és általuk is immár harminc éve folytatott osztályharc internacionalista segítséggel történő, számukra kedvező lezárásának lehetőségét látják”. A bizalma pedig a szolgálatokban van Kövérnek, hogy megoldják ezt a nemzeti sorskérdést, megszüntessék ezt a szörnyű válsághelyzetet.
Amikor a beszéd védelmében megszólaló magukat hülyének tettetők azt emelik ki, hogy Kövér csak a jogszerűség fontosságára hívta fel a titkosszolgák figyelmét, legyintsünk nyugodtan. A szöveg így szól: „A jogszabályok, az intézmények rendkívül fontosak, de a válsághelyzetekben mindig az emberi jellem, értékrend és lojalitás bizonyul a legfontosabbnak. Az Önök szakmájában a lojalitás nem eszmei nézetazonosságot kell jelentsen a politika képviselőinek egyik vagy másik táborával. Az Önök számára az operatív munka elvégzésének szakszerűsége és jogszerűsége jelenti a lojalitást az elöljárójukkal, az államukkal és a nemzetükkel szemben.” Szóval. Tehát. A jogszabályok fontosak, de a lojalitás válsághelyzetben, az az igazán. A lojalitás pedig nem más, mint a jogszerűség. Azaz: a jogszabályok fontosak, de a jogszerűség az igazán fontos. Ez a szövegrész ezt jelenti. Láthatóan semmi értelme. Miért? Vélelmezhetően azért, mert az első mondatnak nagyon is van. Hogy ugyanis a jogszabályok fontosak, de… De. A lojalitás még fontosabb. A rétor érzékelhette, hogy ezzel azért picit messzire szaladt a Putyin utcán, hát elkezdte értelmezni a lojalitást, elkezdtett kitáncolni a mondottakból. Abból, ami nagyon is értelmes és érthető: hazafiúi kötelességük segíteni a kormányt és harcolni annak ellenségeivel. Hiszen válság van. A nemzetet meg a Fidesz képviseli. (Lásd még: „A haza nem lehet ellenzékben”.) A Fidesz ellenfelei meg száz éve, Kun Béla óta nemzetközi hálózatokba épülve marcangolják a nemzet szent testét amúgy is.
Ha mindez a felsőmocsoládi falunapon hangzott volna el négy pálinka után, egyike lenne csak a megszokott kövériádáknak. De ez a szöveg a titkosszolgálatok vezetői előtt jött ki abból a házelnökből, aki korábban felügyelte is a titkosszolgálatokat. Ezért
végtelenül szomorú hallgatni ezt a beszédet. Kövér László ugyanis éppen harminc évvel a titkosszolgálatokkal kapcsolatos egyezség megszületése után felrúgta a rendszerváltó konszenzust. Amelynek kialakításában neki is része volt.
Amely arról szólt, hogy az egykori III-as Főcsoportfőnökség III-as csoportfőnöksége, amely politikai alapon figyelte meg azon magyar állampolgárokat, akik nem a nemzet, hanem a politikai hatalom biztonságára lehettek veszélyesek, megszűnik. Cserébe a többi folytathatja a munkát – de belpolitikai játszmákba nem szól bele.
Amint Dezső András nemrég megjelent Fedősztori című könyvéből kiderül, a kilencvenes években a szolgálatok kínosan ügyeltek is, hogy ne lépjék át a határvonalat. Még a kétezres években is – bár botrányok akadtak. A legemlékezetesebb, amikor a még Nemzetbiztonsági Szolgálatnak hívott hivatal vezetője hívott be bolgárnak álcázott orosz titkosszolgákat, akik profilírozhatták, poligráfos vizsgálatnak vethették alá a magyar munkatársakat – kiderítendő, ki köp közülük a Fidesznek. A magyar hálózatot így kiszolgáltatni idegen erőknek, belpolitikai céllal, az is vérlázító volt. Ha nem lenne annyira elcsépelt a hazaárulás szó, leírnám. A rendes megtorlás is elmaradt az eset után – de akkor csak dühöt éreztünk, szomorúak nem lettünk az esettől. Elvégre a szocik alatt történt. Behívták az oroszokat… Volt már ilyen. Egy rendszerváltótól azonban fájdalmas ilyeneket hallani.
Hát még látni. Azt például, hogy mindeközben a kommunista Kína egyik, a házelnökkel jó viszonyt ápoló üzleti tótumfaktuma százmilliókat perkál Kövér László kabinetfőnökének és annak családjának. Luxusingatlanra meg menő kocsira. Mi a nemzetbiztonsági kockázat, ha ez nem az? A putyini Oroszország eközben olyan gesztusokat kap a magyar partnerektől kémfronton is, amilyeneket 2010 előtt elképzelhetetlennek tartottunk volna Fidesz-kormány alatt. Igen, például a KGBéla-ügyre célzunk, amelyben ahelyett, hogy még egy kis munkával lekapcsolták volna az oroszok által beszervezett jobbikost, inkább idő előtt feljelentést tettek a szolgálatok – még mielőtt a megfelelő mennyiségű és minőségű bizonyítékot beszerezték volna. (Az elképesztő részletek szintén a Dezső-könyvben.) Így a kémkedés vádja alól fel is mentette a bíróság Kovácsot, s csupán költségvetési csalásért ítélték el – legutóbb idén nyáron. Távollétében. Merthogy akkor már rég Oroszországban múlatta az idejét.
A „cetlis”, azaz nem hivatalos úton eljuttatott, politikai tartalmú kérések megsokasodásáról szóló híreket, azt, hogy titkosszolgák és vezetőik is részben ezért hagyják ott a hivatalt, értelemszerűen nem áll módunkban ellenőrizni, az viszont jól látszik, hogy a kormányzati stabilitáshoz mérten elég nagy a fluktuáció a főigazgatói székben is. Vannak még a nyolcvanas évekből maradt vezetők a szervezetben (erre gondolva kicsit azért pikáns Kövér előttük előadott, internacionalista kommunistákról és azok leszármazottairól szóló okfejtése), de még ha az idősebbek tartják is magukat a szakmai kritériumokhoz, az újakra biztosan hatnak a politikai elvárásokat megfogalmazó, kövér szólamok.
Merthogy az AH-nál is emberek dolgoznak. Olyan emberek, akik a politikától kapják a megrendelést. Olyan emberek, akiknek a civil ellenőrzése ma ugyanennek a kövéri politikai kultúrának „hála” egyáltalán nem valósul meg – a parlament nemzetbiztonsági bizottságának munkáját akkor és úgy blokkolja a kormánypárt, ahogy kedve tartja. Olyan emberek előtt, akik ugyanennek a kormánypártnak a miniszteri szintű engedélyével a mai törvények szerint teljesen jogszerűen dolgozhatnak rá bárkire. Hagyományos környezettanulmányos vagy lehallgatási módszerekkel, netán éppen a Pegasus kémszoftver telefonra telepítésével. Ahogy éppen kedvük tartja. Utóbbi annyival jobb, hogy rosszabb: míg egy titkos akciót, hagyományos lehallgatást nehéz észrevennie a célszemélynek, a Pegasusról meg lehet állapítani, kinek a telefonját fertőzték meg vele. Ezért derülhetett ki, hogy többek között magyar újságírókat és értelmiségieket, továbbá ellenzéki politikusokat figyeltek meg az eszközzel.
Épeszű magyarázatot azóta sem kaptunk arra, hogy az elvileg csak terroristák, nemzetbiztonságilag kockázatos elemek megfigyelésére használható szoftver ugyan mégis hogyan, miért, mely kormányszerv megbízásából került mondjuk Chikán Attila telefonjára. Vagy Gémesi Györgyére. Panyi Szabolcséra.
Azt viszont látjuk, hogy ezek az esetek megtörténtek, mégpedig abban az időszakban, amikor Kövér László zárt ajtók mögött szónokolt a szolgálatoknak a nemzetet fenyegető kunbélista veszélyről. Hogy utóbbinak volt-e hatása előbbiekre, lehetetlen bizonyítani. Egy azonban biztos: egyiknek sem lett volna szabad megtörténnie.
Mielőtt azonban a kommunista diktatúra narancsszín visszatértét vizionálnánk, nyugtassuk azért meg magunkat: Magyarországon legfeljebb operettdiktatúrát, diktatúraparódiát lehet kialakítani. Vagy kicsit óvatosabban: eddig csak azt sikerült.
Nem csupán az olyan nyilvánvaló különbségek miatt, hogy a lepegazusozott ellenzékieket a magyar szolgálatok nem csalják szűk belterekbe, csontvágóval darabolva nem sokkal később már élettelen testüket – ez a szaúdiaknál divatos, mifelénk szerencsére nem. Különféle idegmérgektől, sugárzó anyagoktól sem kell tartaniuk a magyar újságíróknak – ennyire nem tartunk előre a putyini úton. Sőt. A szolgálatok néhány határt láthatóan nem léptek át: parlamenti képviselők megfigyeléséről például a Pegasus-ügyben sincs tudomásunk. Effélékre a magán-titkosszolgálatokat szokták használni a pártok, ami inkább jó hír, mint szörnyülködnivaló. Az persze pikáns, hogy a magát szuverenistaként előadó Kövér László harcostársánál, barátjánál külföldi, izraeli magánszolgálatok anyaga landol, amelyet magyar állampolgárok lépre csalásával állítottak elő, ő meg büszkén közli azt, hogy alátámassza vele pártja kampányüzeneteit – Bayer Zsolt befürdése az izraeli Black Cube-bal mégis jó hír volt.
Nem csak azért, mert piszok jól szórakozhatott az ember a méretes pofára esésen. Hanem azért, mert kiderült: a Migration Aid magyar vezetője azonnal kapcsolatba lépett az AH-val, amikor külföldről megkeresték (az szintén a Dezső-kötetből derül ki, hogy már jóval korábban is informátora volt a hivatalnak), s az AH-sok végigkísérték a folyamatot, állampolgárunkat védve. Nagy volt a meglepetés a végén, amikor kiderült, hogy nem az oroszok vagy valamely más titkosszolgálat próbálkozott, hanem a magyar kormány érdekében álló narratíva megalapozása zajlott. A migránssimogatókat akarták valahogy belekeverni a Soros-hálózatba. Csakhogy nem tudták: akit gonosz, nemzetközi, kunbélista migránssimogatónak kellene beállítani, az a magyar titkosszolgálat informátora, teljesen lojális a magyar államhoz, amelynek segít – miközben a menekülteken is próbál. Az mindenesetre kiderült akkor, hogy a kormány nem az állami titkosszolgálatra bízta a pártérdek szolgálatát. Látszik tehát, hogy van egy határ, amelyet nem lépnek át. 2018-ban legalábbis volt.
Sajnos a Pegasus-sztori ismeretében már csak remélni tudjuk, hogy lényegileg ez a helyzet mostanra sem változott meg. Hogy ne is változzon, ahhoz a titkosszolgálatok munkatársainak józanságára és valóban alkotmányos hozzáállására van szükség. A nép erejében sajnos nem bízhatunk. Az ugyanis kiderült idén, hogy rosszabbul állunk, mint majd’ 20 éve. Akkor ugyanis Kövér köteles beszédének volt következménye: nyilvánosságra jutása mérhető százalékokkal apasztotta pártja támogatottságát, a választást – nyilván nem csak ezért, de – el is bukta a Fidesz nem sokra rá.
A most kiszivárgott – pontosabban a Direkt36-os nyilvánosságra hozatalt elővágásként beelőző, Bayer Zsolt blogján közzétett – szöveg azonban nem látszik megkarcolni a Fideszt. Ahogy a Pegasus-botrány sem ártott a kormánynak.
Holott a szintbeli különbség mérhetetlenül nagy, még ha az eszmei alap, amelyből következnek, egy és ugyanaz is. A véleménynyilvánítás szabadsága természetesen Kövér Lászlót is megilleti, akármilyen durvákat mond is – legyen szó agyba ültetett chipekről vagy rákosista ellenzékről, női princípiumról vagy meleg Mikulásról (az a reklám ráadásul tényleg visszataszító), joga van kifejteni a véleményét. A köteles beszéd, bár mélyen demokráciaellenes felfogást tükrözött, mégsem volt több egy hergelő politikus durván ízléstelen kampánybeszédénél. A házelnök ellenzékiekbe szavukat belefojtó, őket véleményük kinyilvánításáért tízmilliókra bírságoló tempója már más tészta. Az már visszaélés a hatalmával. Amely gyakorlat jó ideje jellemzi és méltatlanná is teszi Kövér Lászlót a méltóságra, amelyet visel. A titkosszolgák előtt elmondott beszéde viszont újabb szintlépés.
Ezzel az írással tehát megvártuk a hétfői parlamenti napot – hátha van önkorrekció a rendszerben. Nos, nincs. Pártja büszkén állt ki Kövér mellett.
Szép üzenet az ellenzéknek, az országnak – és a szolgálatoknak is. Utóbbiak józanságában mindenesetre továbbra is reménykedünk. A remény ugyanis szívós fajta.
Másunk meg úgysem maradt.
