Gratismut, azaz ingyenbátorság. Ez a német közbeszéd józan részének kedvenc szava az elmúlt napokban
E roppant találó kifejezést az olyan úgymond bátor kiállásokra használják, amikor az embert lényegében semmilyen kockázat, negatív következmény nem fenyegeti. A Németországot szivárványba borító hisztéria pontosan ebbe a kategóriába tartozik, nagyvállalatok, újságok, politikusok és hírességek egymás vállát veregetve jóemberkednek.
Persze többről van itt szó, mint jóemberkedés, hiszen a magukat csupa pozitív jelképpel (szivárvány) és fogalommal (elfogadás) felruházók valójában arrogánsan és kioktatón viselkednek, felsőbbrendűségi tudatuk határtalan.
Politikusok sorban ítélték el az UEFA-t, mintha a stadion szivárványos kivilágításának megtagadása különösebben visszavetette volna az agresszív lobbizást. A labdarúgó-szövetség döntése a józan ész jele, hiszen mindenki számára nyilván-való, hogy a kivilágítás célja nem az elfogadás hirdetése lett volna elsősorban, hanem provokáció, nyomás-gyakorlás.
Igazi Gratismut, hiszen semmi bátor nincs olyasminek a hirdetésében, amit a vendéglátó országban szinte a teljes politikai elit, a nagyvállalatok és a mindenható média összhangban nyom le az emberek torkán, ha akarják, ha nem.
Apropó nagyvállalatok: hetek óta téma az interneten a képmutatásuk. Csak azokban az országokban színezték át szivárványszínűre a közösségi médiás profilképeiket, ahol a homoszexualitást nem büntetik. Ott is jelen vannak, ahol igen, de hát a profit az profit. És akkor még csak profilképekről beszélünk, ami bár sokak számára az aktivizmus csúcsa, egy nagyvállalat lehetőségeit nézve azért szerény eszköz.
Szintén ide kívánkozik a német sajtó épeszűbb részének felvetése, miszerint a csapatkapitány Manuel Neuer vajon a Bayern München katari edzőtáborában is szokta-e viselni a szivárványos karszalagját, lévén a homoszexualitást börtönnel büntető öbölállam légitársasága a szponzoruk.
Nem gondoljuk, hogy a németek nagy része kollektíve megőrült volna, sokkal inkább arról van szó, hogy elképesztő csoportnyomás van a véleményformáló eliten, és aki nem áll bele az aktuális hisztériába, azt kivetik maguk közül. Saarland tartomány miniszterelnöke annyira rá akart licitálni a többiekre, hogy egy tévéműsorban azzal büszkélkedett, ő bizony kidobta Orbán Viktor karácsonyi lapját. Egy jobb pillanatában még lehet, hogy szégyellni fogja, hogy ennyire szánalmasan viselkedett.
A Münchenben tizenkétezer szivárványos zászlót kiosztók borzasztóan remélték, hogy sikerül kiprovokálni valamit a magyarokból. Már nem is fáradtak azzal, hogy megpróbálják elhitetni, ők a kormányt támadják: már az egész országnak szólt az elfogadásnak és szeretetnek hazudott gyűlölködésük.
A müncheni stadion a magyaroktól zengett. Akkor is, amikor mindenki más bemenekült a tető alá az özönvízszerű eső elől. A magyar csapat kiesett ugyan, de nem vesztett, megszorongatta a németeket, kétszer is vezetett, büszkék lehetünk rájuk.
A most éppen szivárványos támadások mögött állók fő sérelme, hogy a konzervatív vezetésű Magyarország szuverén és sikeres, gazdasági növekedése irigylésre méltó, és minden nyomás ellenére sem térdel le.
Pedig nagyon próbálkoznak! Idejekorán észrevették például, hogy az ifjú momentumosokban megvan a kellő gátlástalanság, felemelték hát őket az Európai Parlamentben, így parolázhat most Fekete-Győr András olyan fekete öves magyargyűlölőkkel, mint Vera Jourová vagy Guy Verhofstadt. Utóbbit egyébként régi barátjának nevezte. Ismerik a mondást: madarat tolláról.