Európa és szomszédai

A héten újabb uniós csúcstalálkozón kerül napirendre Brüsszelben, miként reagál Európa az ukrajnai háborúra, és milyen újabb problémákat készül okozni saját magának ezzel

A várakozásoknak megfelelően a múlt héten bejelentette az Európai Bizottság elnöke, hogy tagjelölti státuszt ajánl Ukrajnának és Moldovának, valamint Grúziának is – igaz, utóbbinak csak bizonyos további feltételek teljesülése esetén. A grúz kormány kommunikációjában igyekezett a bejelentés pozitív részét hangsúlyozni, de azért nehéz elmenni szó nélkül amellett, hogy Brüsszelben komolyan úgy látják, Grúziának még van hová fejlődnie, de Ukrajna részükről jöhet. Mindenképpen sajátos.

Ha pedig már Ukrajna csatlakozásáról van szó, érthető módon nyílt újra a kérdés, hogy mégis mi lesz az évek, akár évtizedek óta sorban álló Nyugat-Balkánnal és Törökországgal. Jadranka Kosor volt horvát kormányfő szerint az EU elhanyagolta és most meg is alázta a nyugat-balkáni régiót, különösen Bosznia-Hercegovinát. A politikus emlékeztetett, hogy a tagjelölti státusz önmagában még nem jelent túl sokat, egy sor kötelezettséggel jár. Felelőtlennek és naivnak nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyilatkozatát, miszerint a tagjelölti státusz közelebb hozza Ukrajna győzelmét a háborúban. Megjegyezte, erre a nyilatkozatra emlékezniük kell majd az uniós vezetőknek, amikor megtárgyalják többek között Ukrajna ügyét Brüsszelben.

Bosznia-Hercegovina tagjelölti státusza mellett érvelt a szlovén vezetés, a horvát elnök és tegnap Orbán Viktor miniszterelnök is, aki Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével és más európai vezetőkkel vett részt egy előkészítő videókonferencián. A magyar kormányfő szerint Ukrajnának, Moldovának, Grúziának és Bosznia-Hercegovinának is meg kell adni a tagjelölti státuszt, mégpedig egy ütemben.

Az ukrán uniós tagság kérdése is olyan ügy, amelyben az EU-nak okosan kell eljárnia, a lehetőség mellé egyértelműsíteni, hogy ha Kijev hamis reményeket fűz a vágyott státuszhoz, az keserű csalódáshoz vezet. Mindeközben pedig ha már a háborús helyzet közepén Brüsszel úgy döntött, felveszi az eszköztárába ezt az ügyet, akkor valóban nem teheti meg a Nyugat-Balkánnal, hogy belerúg egyet.

A nyugat-európai sajtó értékelései szerint az érintett országokban rosszul haladnak az elvárt reformok, de lássuk be, ez nem meglepő, ha a csatlakozás perspektívája egyre távolabbi. Az unió számára ráadásul geopolitikai kérdés is, mekkora befolyással bír ebben a fontos régióban.

Bonyolult kérdés, milyen eszközökkel élhet még a közeljövőben az Európai Unió. Nyilvánvaló a megosztottság: míg a tagállamok egy része kifejezetten héjaként viselkedik, addig meghatározó országok, így Franciaország, Olaszország és Németország inkább pragmatikusak, óvatosak.

Egyre többen vetik fel, hogy Brüsszel mintha elvesztette volna a stratégiai szuverenitását, nem saját, hanem Washington érdekeit követi.

Nem tudjuk, mi hangzott el Emmanuel Macron, Olaf Scholz és Mario Draghi kijevi tárgyalásának számunkra meg nem mutatott részében, de vélhetően magukhoz akarják ragadni végre a kezdeményezést.

Az biztos rossz út, ha Európa jobb ötlet híján ismét lábon lövi magát valamilyen szankcióval, ami többet árt nekünk, mint bárki másnak. Éppen ezért veszélyes törekvés az is – gondoljunk csak Guy Verhofstadt és társai petíciójára –, hogy eltöröljék a konszenzusos döntéshozatalt az unióban, az ugyanis a kisebb országok egyetlen esélye a nemzeti érdekvédelemre. Nincs döntés, ha nem ért egyet mindenki – az a demokrata, aki ehhez ragaszkodik, nem az, aki ezt eltörölné.